Folytatódik a II. Rákóczi Ferenc Futsal Bajnokság

A II. Rákóczi Ferenc Futsal Bajnokság második fordulójának mérkőzéseit 2022. november 25-én játszották le a csapatok. A várakozásnak megfelelően, vagyis a papírforma szerint alakultak az eredmények.

Az első mérkőzést Spárta és Dobrony csapata játszotta le egymással. A meccset a Spártaiak kezdték jobban a szervezett és jól alkalmazott kombinációiknak köszönhetően, így az első félidőben szerzett 4 gólos előnyükkel magabiztosan vezettek. Azonban a Dobronyiak is nagyszerűen játszottak, egy percig sem csüggedtek, s miután egyre közelebb zárkóztak fel az ellenfeleikhez, a 40 percnyi játékidő végére döntetlennel fejezték be a meccset.

A második mérkőzés a Pravej Bereg és a II. RF KMF csapatok összecsapásával folytatódott. Miután a Pravej Bereg csapata a korábbi fordulón 10:2-re ütötte ki Sparta csapatát, mindenki arra számított, hogy a főiskola fiatal csapatával szemben is könnyed győzelemmel zárja a találkozót. A főiskola csapata azonban jól felkészült a játékra, hatékony védekezésük és gyors kontrák végrehajtásával szinte a meccs végéig nyomás alatt tartották az ellenfelüket. A találkozó nagyobb részében vezetett a főiskola csapata 3:1-re, de sajnálatos módon nem tudta előnyét megtartani a mérkőzés végéig, s a tapasztaltabbnak bizonyult Pravej Bereg csapata, miután egyenlített, az utolsó percekben 5:3-ra fordította meg és nyerte a meccset. Sajnálatos a vereség, s nehéz mérkőzésen vannak túl fiatal labdarugóink, viszont egyre többet fejlődnek és egyre több tapasztalatot szereznek.

This slideshow requires JavaScript.

A második forduló utolsó mérkőzését Kígyós csapata és a Rádiógyár csapata játszotta. A végkimenetel előre megjósolható eredményeket hozott, mivel Kígyós csapata tapasztaltabb, s olyan tehetséges futballjátékosból áll, akik játékmúltjukban több jártasságot szereztek az ilyen versenyeken való részvételben. Így nem meglepő a Kígyós csapatának 7:0 arányú győzelme.

A verseny állása a második fordulót követően:

Hely csapat M. Gy. D. V. LG KG GK Pont
1 Kígyós 2 2 0 0 13 1 12 6
2 Pravej Bereg 2 2 0 0 15 5 10 6
3 Dobrony 2 1 1 0 9 7 2 4
4 Sparta 2 0 1 1 7 15 -8 1
5 II. RF KMF 2 0 0 2 4 11 -7 0
6 Rádiógyár 2 0 0 2 2 11 -9 0

Vizáver Árpád

az Egészségügyi- és Sportcentrum igazgatója