Ismét segít a Rákóczi-főiskola a menekülteknek

A Konstantinápolyi Egyetemes Patriarchátus Magyarországi Orthodox Exarchátus hívei a közelmúltban adományt gyűjtöttek az ukrajnai háború elől menekülők részére, mely ruhaneműt, gyógyszereket, lábbelit, tartós élelmiszert tartalmazott.

A teherautónyi adományt a Kárpátaljai Határmenti Önkormányzatok Társulásának közreműködésével a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolára szállították. Az intézmény ugyanis ebben a nehéz helyzetben azonnal felajánlotta segítségét, és igyekszik erejéhez mérten mindent megtenni annak érdekében, hogy segítsen a háború elől menekülni kényszerülő családokon.

Az adományok egy részét az intézmény kollégiumában elszállásolt menekültek kapták meg. A másik részét a Rákóczi-főiskola vezetése Szabó Viktor atyának a Beregszászi Görögkatolikus Egyházközség parókusának továbbította június 29-én, aki segít a beérkezett adományt a Beregszászban élő menekülteknek szétosztani.

A gyógyszerekből és gyógyeszközökből álló csomagot a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Egészségügyi Szakszolgálata vette át, mellyel majd a főiskola kollégiumában elszállásolt menekülteket és szükség esetén a nyári gyermektáborok résztvevőit fogják segíteni.