Jótékonysági akció a Nefelejcs központ megsegítésére

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Hallgató Önkormányzata (HÖK) jótékonysági akciót szervezett a Nefelejcs Rehabilitációs Központ megsegítésére április 26-án. A program délutáni bográcsozással kezdődött a főiskola udvarán. Míg az étel elkészült, addig a központ lakói birtokukba vették az intézmény átriumát: Kalanics Éva vezetésével kézműves foglakozáson vettek részt, ahol textilbabát, képeslapot és papírvirágot készítettek.
Este a Kokas banda tartott koncertet majd táncházat.

A táncházas mulatság után következett a megnyitó. Tar Szabina, a HÖK kulturális aktivistája köszöntötte a megjelenteket, majd Tihor Szilvia, a fejlesztő központ pedagógusa mutatta be az intézményt.

A Váriban működő, fogyatékos gyermekek fejlesztésével foglalkozó központ 2014-ben nyitotta meg kapuit, és jelenleg 44 gyermek és fiatal kezelésével foglalkoznak. Az ellátottak három csoportban, négy fejlesztőtanár segítségével igyekeznek megtanulni mindent, ami a teljes értékű élethez szükséges: az egészségügyi fejlesztéseken kívül tanulnak főzni, barkácsolni, kirándulnak, ünnepségeket rendeznek stb. Fontos kiemelni, hogy a központban mindegy gyereknek egyéni fejlesztési terve van, mindenkivel egyénileg, a saját tempójában haladnak.

A jótékonysági est jó hangulatú bulival zárult, melyhez a Két Kanál együttes szolgáltatta a talpalávalót.

Keresztyén Gabriella
Kárpátalja.ma

Forrás: