Könyvbemutató a Rákóczi-főiskolán

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Történelem- és Társadalomtudományi Tanszéke szervezésében került sor „Az 1956-os forradalom és hatása az Ukrajna Állambiztonsági Szolgálata Ungvári Levéltárában őrzött KGB-dokumentumok tükrében” című könyv bemutatójára. Az eseménynek a Rákóczi-főiskola Apáczai Csere János Könyvtár Központi olvasóterme adott otthont október 24-én.

A jelenlévőket Gyebnár István, Magyarország Beregszászi Konzulátusának ideiglenes ügyvivője köszöntötte.

„A Rákóczi-főiskola nemcsak oktatási bázisként jelentős, de kutatói bázisként is”

– emelte ki, gratulálva a kötet szerzőjének az alapos munkáért.

Kenyeres István, Budapest Főváros Levéltárának főigazgatója a levéltár gondozásában kiadott mű megjelenésének körülményeiről szólt.

„Váradi Natália kutatómunkája múltunk egy szeletét tárja elénk, amely által valós képet kaphatunk mindarról, ami 1956-ban történt vidékünkön”

– mondta Orosz Ildikó, főiskolánk elnöke.

Csernicskó István, a II. RF KMF rektora köszöntőjében hozzátette, „abban, hogy ez a könyv megszülethessen, nagy szerepe volt dr. Soós Kálmánnak, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola néhai rektorának, aki ösztönző hatással volt a kötet szerzőjére kutató munkája elindításában”.

A kötet tartalmáról a szerző, dr. Váradi Natália, történész, ’56-os kutató, főiskolánk Történelem- és Társadalomtudományi Tanszékének docense szólt. A mű Ukrajna Állambiztonsági Szolgálata Ungvári Levéltárában feltárt KGB-dokumentumokból ad válogatást magyar fordításban. A 347 forrást tartalmazó kötet két fő fejezetre oszlik. Az első rész a forradalom leverése után Magyarországról a Szovjetunióba deportált magyar állampolgárokkal kapcsolatos iratokat, kihallgatási jegyzőkönyveket, a második a Kárpátalján élő magyar nemzetiségű, a magyar forradalom hatására szervezkedő, politizáló, röplapterjesztő csoportokra vonatkozó dokumentumokat közöl.

„Nagyon fontos, hogy a jövő történészei minél pontosabb forrásból tájékozódjanak, mert aki nincs tisztában történelmével, az a jövőjét sem látja igazán”

– tette hozzá Váradi Natália.

This slideshow requires JavaScript.

 „A szerző közel két évtizede kutatja az 1956-os forradalom kárpátaljai vonatkozását. A jelen kötetben közölt források nagyban előbbre viszik az ’56-os események történeti kutatását”

– mondta dr. Molnár D. Erzsébet, a Lehoczky Tivadar Társadalomtudományi Kutatóközpont vezetője, aki bemutatta a könyvet, annak fontosságát.

A pódiumbeszélgetést dr. Szakál Imre, a Történelem- és Társadalomtudományi Tanszék oktatója moderálta.

K. A.