Nyílt nap a Rákóczi‐főiskola Szakgimnáziumában – másodszor

Idén második alkalommal tartottak nyílt napot a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Szakgimnáziumában május 18-án.

Az esemény megnyitóján Soós Katalin, az intézmény igazgatója köszöntötte a megjelenteket, majd ismertette a legfontosabb tudnivalókat a Szakgimnáziumról. Felelevenítette a kezdeti időszakot, az intézmény működésének legfőbb mozzanatait, kitért a kollégiumi elhelyezés lehetőségére. Elmondta, hogy öt szakra – óvodapedagógia, szociális munka, számvitel és adóügy, alkalmazott matematika és turizmus – lehet jelentkezni.

„Versenyképes szakjaink vannak, mindre szükség van a munkaerőpiacon. Bármelyiket is választják, bizton el tudnak helyezkedni”

– emelte ki.

This slideshow requires JavaScript.

Turóczy Bianka, III. évfolyamos, szociális munka szakos hallgató a Diákönkormányzat nevében köszöntötte a látogatókat, valamint kifejtette, miért is érdemes az intézményt választani, a tanulás mellett milyen szabadidős tevékenységek várhatnak rájuk.

Knobloch Erzsébet, a Szakgimnázium Felvételi Bizottságának titkára ismertette a legfontosabb tudnivalókat a felvételivel kapcsolatban. A felvételi időszak június 23‐tól július 13‐ig tart. A jelentkezés feltétele idén is egy motivációs levél ukrán és magyar nyelven. A jelentkező egyidejűleg több szakot is megjelölhet.

Az oktatás ingyenes és a diákok a képzés alatt ösztöndíjban részesülnek.

A nap további részében lehetőség nyílt ismerkedni az intézménnyel, a szaktermekkel, a tanárokkal. Az érdeklődők szakbemutató előadásokat tekinthettek meg, ahol többek között a Pedagógiai csapatverseny különdíjasai bábjátékot adtak elő, Gogola István a szociális munka szakot ismertette, Szilágyi Lajos az alkalmazott matematika szakról szólt, Simon Lénárd 3D modellezést mutatott be. Emellett az érdeklődők részt vehettek egy interaktív ismeretterjesztő számvitel és adóügy játékon, a turizmus szak iránt kíváncsiak a túraeszközöket ismerhették meg, valamint érdekes feladatokban vehettek részt.

This slideshow requires JavaScript.

Kurmay Anita