Főiskolánk is részt vett a Rákóczi-ünnepségen Borsiban

II. Rákóczi Ferenc fejedelem születésének tiszteletére rendeztek ünnepséget Borsiban március 24-én.

Az impozáns eseményen Kárpátalja több mint száz fővel képviseltette magát, többek között a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezt, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola, a Rákóczi-főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézete, valamint a P. Frangepán Katalin Gimnázium.

Az ünnepséget a Rákóczi-kastélyban tartották, melynek teljeskörű műemléki felújítására 2022-ben került sor. Az esemény a tavalyi nagyszabású ünnepséghez hasonlóan idén is széleskörű látogatottságnak örvendett.

A program részét képezte, hogy a borsi vasútállomásra érkező zarándokvonat résztvevői, köztük a kárpátaljai küldöttség egy több száz fős felvonuláshoz csatlakoztak, ahonnan a Rákóczi-kastélyhoz vették az irányt.

Az esemény ünnepélyes megnyitóján Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára kiemelte, hogy Rákóczi máig irányt mutató példát adott a nemzet tiszteletéről és szeretetéről.

This slideshow requires JavaScript.

Soltész Miklós azt is elmondta, hogy keresni kell a szövetségkötés és az együttműködés lehetőségeit a Kárpát-medencében élő nemzetekkel. Mint mondta:

„A Kárpát-medencében élő nemzetek a múltban és a jelenben is egymásra utaltak, ezért is igen fontos a megbékélés köztük. Ez a térség, itt csak magára számíthat, ha itt békesség van a nemzetek között, akkor a nagyhatalmak ármánykodásait sikerülhet kikerülni”.

Hozzátette:

„Most a legnagyobb érték a világban az, hogy békességben és szövetségben legyünk a környezetünkben élő nemzetekkel”.

A megnyitó után a jelenlévők megkoszorúzták II. Rákóczi Ferenc mellszobrát. Ezt követően koncertekkel folytatódott a program. A résztvevőknek lehetőségük nyílt a kastélyban található kiállítást is megtekinteni.

This slideshow requires JavaScript.

A résztvevők kárpátaljai utaztatását a Pro Cultura Subcarpathica biztosította.

Kárpátalja.ma nyomán