Balog Henrietta – II. évfolyam, turizmus szak

Eötvös Loránd Tudományegyetem (Budapest) Az Erasmus+ pályázatról még szakképzős diákként hallottam először, de akkor még igen távolinak és idegennek tűnt az egész. Aztán másodéves turizmus szakos főiskolai hallgatóként jött egy felhívás, hogy 2019 őszén meghirdettek...

2020.06.13. 1129
Kiss Emese Erzsébet – II. évfolyam, turizmus szak

Eötvös Loránd Tudományegyetem (Budapest) Az Erasmus+ programról évekkel ezelőtt a barátaimtól hallottam először. Már akkor biztos voltam benne, hogy ha egyszer lehetőségem lesz rá, én is szeretnék ebben részt venni. A főiskola II. évfolyamos turizmus szakos hallgatójaként...

2020.06.11. 511
Köznevelési pályázat a szórványban folyó oktatás támogatására a 2020/2021-es tanévben

VII/582/2020/KKPF Magyarország Emberi Erőforrások Minisztériuma az Eötvös Loránd Tudományegyetem közreműködésével nyílt köznevelési pályázatot hirdet a szórványban folyó oktatás támogatására a 2020/2021-es...

2020.05.08. 515
Mit kell tudni a légszennyezésről

A légszennyezés káros az emberi egészségre és a környezetre. Európában az elmúlt évtizedekben számos légszennyező anyag kibocsátása jelentősen visszaesett, így a régió levegőminősége javult. A légszennyező anyagok koncentrációja azonban még mindig túl magas, és...

2020.03.17. 419
Szarka Kitti – III. évfolyam, történelem szak

Eötvös Loránd Tudományegyetem (Budapest) A 2019/2020-as tanév őszi szemeszterét az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának történelem szakán töltöttem az Erasmus+ kreditmobilitási program keretei között. Amikor főiskolai koordinátorunktól először...

2020.02.17. 401
Hidi Regina-Ágota – III. évfolyam, történelem szak

Eötvös Loránd Tudományegyetem (Budapest) Az Erasmus+ pályázatról első évfolyamos hallgatóként hallottam először, de akkor még nem fogott meg a gondolat, hogy ilyen komoly dolgot kezdjek el, valamint féltem is tőle, hogy képes lennék-e a kezdetek kezdetén megbirkózni ilyen nehéz...

2020.02.17. 406
Cseresznye Erzsébet – III. évfolyam, történelem szak

Eötvös Loránd Tudományegyetem (Budapest) Az Erasmus+ hallgatói mobilitás lehetőségét először az egyik csoporttársam említette, majd Molnár Ferenc tanár úrtól kaptunk részletes ismertetést. Nagy dilemma volt számomra, hogy belevágjak-e vagy sem, végül azonban úgy döntöttem,...

2020.02.17. 606
Tóth Lídia – III. évfolyam, földrajz szak

Eötvös Loránd Tudományegyetem (Budapest) II. évfolyamos hallgatóként hallottam először az Erasmus+ hallgatói mobilitás lehetőségéről, kurátorom biztatására kezdtem el komolyabban foglalkozni az opcióval. Bevallom, eleinte merész döntésnek tűnt, arra gondoltam, ez nagy feladat...

2020.02.13. 545
Pógyor Katalin – II. évfolyam, földrajz szak

Eötvös Loránd Tudományegyetem (Budapest)  Az Erasmus+ program keretein belül egy félévet tölthettem csoporttársammal Budapesten, az ELTE Meteorológia Tanszékén. Először hallva a lehetőségről, bizonytalan voltam, de rövidebb gondolkodás után belevágtam,...

2020.02.13. 792
Kovács Júlia – III. évfolyam, turizmus szak

Eötvös Lóránd Tudományegyetem (Budapest) Az Erasmus-programról már évekkel ezelőtt hallottam, egy magyarországi youtubertől, aki napi blogokkal szemléltette, hogy mire számíthatnak azok a diákok, akik belevágnak a programba. Bár otthon ülve néztem ezeket a videókat, de tudtam,...

2020.02.13. 492
Buda Viktória – III. évfolyam, földrajz szak

Eötvös Lóránd Tudományegyetem Az Erasmus + programról először ismerőseimtől és tanáraimtól hallottam, akik motiváltak és bíztattak arra, hogy érdemes megpróbálni.  Mikor először felajánlották a lehetőséget, hogy egy fél évig külföldön tanulhatok csoporttársammal,...

2020.02.13. 817
Bogáthy Eszter – II. évfolyam, földrajz szak

Eötvös Loránd Tudományegyetem (Budapest) A 2019-2020-as tanév őszi félévét az Erasmus+ mobilitási program keretein belül Budapesten töltöttem, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karán, a Meteorológia Tanszéken. A pályázat lehetőségére itthoni...

2020.02.13. 832
Perényi-konferencia az Országházban

2019. október 7-én az Országház Delegációs termében megtartották az 1848–49. évi vértanú br. Perényi Zsigmondnak szentelt emlékülést. A megbízott kutatók az első magyar népképviseleti országgyűlés mártírjai életének és tevékenységének bemutatására vállalkoztak...

2019.10.10. 632
Konferencia a nyelvi változás és változatosság jegyében

Az ELTE BTK Magyar Nyelvtörténeti, Szociolingvisztikai, Dialektológiai Tanszéke és a Benkő Loránd Nyelvtörténeti Hallgatói Műhely tehetséggondozó programjának keretében idén hatodik alkalommal rendezték meg az Anyanyelvünk évszázadai elnevezésű hallgatói konferenciát, melyre...

2019.06.10. 559
Sikeres főiskolai szereplés a XXXIV. OTDK Humán Tudományi Szekcióban

Idén az ELTE Bölcsészettudományi Kar adott otthont az Országos Tudományos Diákköri Konferencia Humán Tudományi Szekciójának április 24-26. között. A több mint 400 nevezett pályamunka 21 magyarországi és határon túli intézményből...

2019.04.26. 1033
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Eötvös Loránd Tudományegyetem pályázatai

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma az Eötvös Loránd Tudományegyetemmel közösen pályázatot hirdet miniszteri ösztöndíjas egyéni teljes szemeszteres részképzésre, valamint részképzős tanulmányútra a magyarországi felsőoktatási intézmények nappali munkarendű képzésén a...

2018.12.20. 956